Kövéren is értékesek vagyunk?

Lehet hülye a kérdés…

Viszont! Mivel én is a plus size kategóriába esem tudom jól, hogy sajnos olykor-olykor végig fut ez meg az, az ember agyán. Sokszor azért mert vékony valaki, többre van értékelve. Több mindent “kap”, mint az akin van 10, 20, esetleg 30 vagy több kiló felesleg. 

Ezeket mi kreáljuk vagy a társadalmunk?

Férjemnek mondtam nevetve múltkor, hogy rossz korba születtem. Régen a női ideálok nem a 40kg vasággyal modellek voltak! Régen a domború idomok a nőiességet, termékenységet szimbolizálták. Most viszont valami teljesen mást. Viszont tudjátok mit lehet az én agyamban van rossz sztereotípia, de mikor pl. tik-tokon van egy pár, a srác ki van gyúrva, a csaj meg totál husi és a hapsi odáig van érte. (legalább is ezt mutatja..) Ilyenkor jön az az érzés belőlem, hogy ez nem lehet. Biztos nem szereti, miért szeretné, hisz 1000 meg egy jó csajt találhatna minden ujjára. Úgyhogy még ha úgy is van és szereti, én már rögtön tovább gondolom és azt érzem minket, akik felesleggel élünk nem lehet úgy szeretni mint sovány társainkat. 

Mai társadalmunkban mit szimbolizál a túlsúly?

Segítek! Azt, hogy valaki lusta, igénytelen és nemtörődöm. Sajnos így van. Nem gondolnak bele abba, hogy esetleg pajzsmirigy beteg, inzulin rezisztens, esetleg komoly lelki okok állnak a hízása mögött.

Túlsúllyal extrán figyelni kell a higéniára, mert jobban izzad az ember, legalább is ez van a köztudatban. De komolyan kiváncsi lennék rá, hogy ezt ki sulykolja belénk? Vagy tényleg ezt gondolják mások?Kellene egy névtelen kérdőív, ahol ezt elmondhatnàk. Mert tényleg érdekelne. 

Csak én kapok célzásokat?

Amikor a férjem megismert 48 kg voltam. Versenytáncoltam. Azóta eltelt 14 év… gombócból is sok…Igen, mi azóta “nyúzzuk” egymást. Sok mindent megéltünk már együtt. Jót és rosszat egyaránt.

Viszont valahol elcsúszott a kontrollom. Valami miatt. Mert tudom, hogy lelki okai vannak, csak még keresem az okokat és a kiutat ebből az egészből. Ez ahhoz vezetett, hogy több 10kg súlyt pakoltam magamra az évek alatt. És! Sajnos még csak arra sem tudom fogni, hogy a terhesség alatt híztam meg, mert ez korábbról indult. 

Viszont emiatt óhatatlan, hogy kapsz bántást a párodtól. Ő nem ezt a csomagot rendelte, nem erre az utazásra fizetett be, de ki tudja előre mi lesz? Persze. Bánthat ezért, de vajon mi kell ahhoz, hogy az ember idáig jusson mint én? Hogy lehet ezt megállítani? Tényleg csak akarat kell? Miért nincs nekem? Vagy genetika? Esetleg valami komolyabb spirituális lelkibúvár, coach, pszichológus és sorolhatnám-ra van szükségem, hogy végre leszokjak az öröm és bánat evésről?!

Mert így van!

Ha örülök eszem! Ha elérek valamit az életben eszem! Ha ünnepelek eszem! Viszont!

Ha bànat ér eszem! Ha szomorú vagyok eszem! Ha csalódom, eszem! Ha megbántanak eszem! Ha felidegesít valaki eszem! 

Valahogy mindenre megoldást nyújt az evés. 

Nincs az, hogy én főzök mindent a rakott krumplitól a palacsintán, a bablevesen és a tejbegrízen keresztül mindent a családnak, én meg közben eszem a csirke sali kombót. Nem! Nem vagyok ehhez elég erős, elszànt. Csináltam párszor, de minden diéta esetén kb egy max. 2 hétig ment.  Szívem szerint sírni és üvölteni tudnék azért is, mert miért nem tudom ezt agyilag helyre rakni 1., 2. pedig, hogy miért kell nekem 2 fele főzni? Nekik miért nem jó a saláta csirkemellel?! Miért van az, hogy nekem végig kell nézzem ahogy körülöttem tömik magukba a finom vacsoràt, amit utána lefolytanak egy kis gumicukorral, meg mindenfèle nasikàval. Miért van az, hogy a rajta levő 15 kg nem lényeg, a rajtam levő 25 már gond?! 

És az egészben ami nagyon rossz még!..hogy amikor kapok egy-egy bántó szót, mondatot, akkor az úgy bele tud égni az ember agyàba az évek alatt, hogy utána ha dícséretet kapunk nagy véletlen, azt sem tudjuk már komolyan/ őszintén fogadni. Én legalábbis! Valahogy nem hiszem el, hogy lehet szeretni. Mert szoktam látni magam a tükörben. Látom magam totál előnytelen és kevésbé előnytelen beállásokban, ruhákban. 

Túlsúlyosan felvehetek akármit?

Olyan jó, hogy egyre nagyobb hangsúly van azon, hogy mutasd meg önmagad. Mert talán egy-egy bátor nő, aki vállalja teltebb idomait, talán előbb utóbb segítséget ad majd a többieknek ahhoz, hogy bátrabban öltözködjünk. Ne mindig a zsák ruhát és a fekete színek domináljanak a gardróbunkban.

Csak magunkkal vagyunk ennyire kritikusak, vagy másokkal is?

Miért mondom ezt? Azért, mert mikor meglátok egy husi nőt, aki velem ellentétben kirakja a bàjait, nem törődve azzal mások mit gondolnak,  akkor én egyrészről baromira irigykedem, hogy milyen jó neki, hogy ennyi önbizalma van, tanulni lehetne tőle. Másrészt viszont kritikusan tekintek rá, mert magamból kiindulva látom mi hibádzik egy-egy részén, ami miatt én pl. soha nem vennék fel olyan ruhát mint ami rajta van… és már el is indult a kritizálás, közben pedig az önmarcangolás… 

Pedig annyira szeretném levetkőzni ezt! És jó hír amúgy, hogy mióta megismerkedtem az access bars kérdéseivel, filozófiájával stb. Azóta komolyan másképp látom magam. Másképp szeretem magam. Erről is fogok majd írni, meg arról is, hogy milyen bevállalásaim vannak azóta és miben változott meg az életem a használata során! 

Sok kérdés marad ebben a témában, sok rejtély, amire lehet sosem kapok választ! 

Ha esetleg gondoljátok, nyugodtan reagáljatok, írjátok le ti melyik kategóriába estek, esetleg mit gondoltok a duciságról!